Méltó régi, nagy híréhez? Bajosan... A Shift olyan, mint az összes EA húzó cím iteráció mostanában: divatos. Annak minden előnyével és hátrányával. Jól néz ki, benne van, aminek illik - más szóval tartalmas -, mindent hoz, ami a megjelenés idején elvárható. Ugyanakkor semmilyen értelemben nem egyéni és jeles szellemi termék, mint egy Super Mario, vagy Metal Gear Solid rész. Csak egy kreatív menedzserek hadserege által korlátok közé szorított, sablonnal legyártott ipari produktum. Valahogy végig az az ember érzése, hogy egy olyan játékkal játszik, aminek egyetlen hivatott célja van: a játékosközönség legszélesebb rétegeit kiszolgálni.
Mert az NFS az autós játékok szajhája: mindenkinek tetszeni akar, épp ezért nem foglal állást semmilyen tekintetben. Nem szimulátor, de nem is a hagyományos, száguldós arcade játék. Vezetési élményért pedálozik, ugyanakkor body kit-ekkel van tele a customizációs menü. Igyekszik komoly versenyjáték benyomását kialakítani, ezzel egyidejűleg szánalmas dodzsemezésbe dönti Bugatti Veyronok versenyét a Nordschleifén... Az egésznek a rákfenéje a buta fizikai modell. A Codemasters-es fiúk, vagy épp a Polyphony Digital mindig ügyesen táncolt azon a vékony mesgyén, ahol a fizikai modell egyrészt elhiteti, hogy autót vezetünk, de az átlag játékos számára sem válik kezelhetetlenné, mint egy keményvonalas PC-s szimulátor. Az NFS Shift teljes csőd ebben a vonatkozásban. Az autóknak szinte semmi tapadása, minden verseny jégtánc, emellett viszont lehetetlen helyzetekből is vissza lehet hozni egy eldobott autót. Érdemes kipróbálni, hogy szögegyenesen megyünk és nagy sebességnél elkezdjük rángatni a kormányt (vagy kontroller stick-et). Minden stimmel, az egyetlen baj, hogy nem víz van alattunk: az NFS Shift fizikája alapján decens kis motorcsónak szimulátor lehetne, de komoly autós játék semmiképpen sem...
