Réveteg, nosztalgikus múltba merengés. A világ legelcsépeltebb naplós műfaja. Mégis minden második (statisztikákkal kapcsolatos kockázatokról kezelőorvos, vagy gyógyszerész) bejegyzés retrospektív lebegés érzetét igyekszik kelteni. Mert a régi dolgok jók. Az a jó bennük, hogy az idő lerágja a jelentéktelen, kukacoskodó részleteket, így csak a benyomás egészét meghatározó pozitív, vagy negatív impresszió marad. Ráadásul a modernnel szembeállítva a klasszikus mindig egyszerű. Az egyszerű pedig gyönyörű. Kár is tagadni, szép is volt, amikor egy ugrabugra játék az ugrabugrálásról, a lövöldözős a lövöldözésről, a versenyzős meg a versenyzésről szólt. Gáz, fék, balra, jobbra, felváltás, leváltás, szevasz! Semmi nitró, boost, bullet time, multidiszciplináris és interdiszciplináris versenyek, csak a kapanyél otromba egyszerűsége. Ilyen a WRC. Végtelenül egyszerű játék. Hangsúlyok: egyszerű. Autók, pályák, nyomd a gázt! Ez lehetne a tagline a WRC mozis plakátján. És játék. Tényleg az. Nem autókat gyűjtesz, vagy haverokat lájkolsz az Autologon, csak tekergeted a kormányt és nyomkodod a pedálokat (rosszabb esetben a kontrolleren babrálsz). Igaz, lassan 10 éve már, de a gémersajtó tükörre tudott fényezni egy olyan rali játékot, ahol egy dolgot lehet csinálni: ralizni.
.jpg)
Ez volt anno az első PS2 játékom, el se akarom hinni...
