1989, nyár. 286-os, herkules monitor. Egy azóta rég eltűnt ismerőssel váltva nyomjuk a futamokat a Test Drive 2-ben. Ralf-nak hívták, német volt, cirka 5 éves (én 6), pokolian idegesítő, még ma is örömmel húznám kalácsra. 1992, Karácsony. Fejhangon sipítozunk a TV előtt, mérgezett egér módjára nyomkodva két kis szürke bizbaszt, mire egy piros, illetve egy zöld sapkás fazon ugrál gombák után a képernyőn (első találkozás a SNES-szel). 1995 ősz, számtech óra. Repszimekhez való QuickShot analóg joystick, 14 collos VGA monitor, ropogós anyázás a kamu nevű játékosokkal szórt sablongólokhoz az akkori FIFA-ban. Mindenki mindenkivel. 1998. Fél pályáról, Rodman által (!!) beszórt hárompontossal, egy ponttal szopat ki egy azóta is jó barátom egy NBA Live 98 maraton végén. 2000 nyara, hajnalodik, 50m-es hosszabbítóval a pusztába kivezetett kis asztal, 37 centis TV, RF kábel, orrvérzésig nyomjuk a FIFA 99-ben az angol ligát. 2010. november, Xbox 360, plazmatévé, 5.1, anyám kínja. A lényeg mégis ugyanaz. Fékezett habzású közös játék. Ez áll az Army of Two középpontjában. Távolról sem az első FPS, amit együtt lehet játszani (Goldeneye már 1997-ben volt), de azon kevesek egyike, amit együtt illik játszani. Belőle sem a - távolról sem tökéletes - játékélményre fogunk emlékezni. Bár szórakoztató és változatos, semmi különlegeset nem produkál. A vele töltött közös estékre mégis kellemes nosztalgiával fogunk emlékezni.
